Eljött a nagy nap! – Xavi megkapta első edzői megbízatását!

Németh Boldizsár
Németh Boldizsár
újságíró, 2019 május 28. 19:01

Megkapta első edzői megbízatását a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő FC Barcelona legendás spanyol középpályása, Xavi Hernández. Az egykori kiválóság annak a csapatnak az irányítását veszi át, ahonnan nemrégiben visszavonult…

Az Al Sadd vezetőedzője lett a nemrégiben visszavonult Xavi Hernández – számolt be róla a katari klub hivatalos weboldalában. A legendás spanyol középpályás azt a Jesualdo Ferreirát váltja az Al Sadd élén, aki már 2015 óta ült a csapat kispadján. Sajtóhírek szerint Xavi segítője szintén egy korábbi Barcelona-ikon, Victor Valdés lehet. 

Xavi Hernández pályafutását úgy véljük, senkinek sem kell részletesebben bemutatnunk. A legendás középpályás 1998-2015-ig erősítette a Barcelona felnőtt csapatát, 2000-2014-ig volt a spanyol válogatott meghatározó tagja, majd 2015-2019-ig futballozott az Al Sadd színeiben. Karrierje során nyert többek között spanyol nyolc bajnoki címet, négy Bajnokok Ligáját, három Spanyol Kupát, két Európa-bajnokságot, valamint egyszer Világbajnokságot.