Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Man. City elutasította a Bayern ajánlatát – sajtóhír

A Bayern München határozott érdeklődése ellenére a legfrissebb szigetországi lapértesülések szerint a Manchester City nem hajlandó eladni kiválóságát a bajoroknak…

A The Irish Times beszámolója szerint a Manchester City vezetősége a minap visszautasította a Bayern München csapatának Leroy Sane megszerzésére irányuló, 80 millió eurós ajánlatát, tehát még ez sem az az összeg, amiért hajlandóak lennének lemondani róla.

Sane az aktuális idényben immár a harmadik szezonját töltötte a City alkalmazásában, amely egyénileg az eddigi legjobban sikerült számára, hiszen 47 pályára lépés alatt 16-szor volt eredményes a csapat színeiben. Guardiola irányítása alatt ráadásul a mostani szezonban kirobbanthatatlan volt a pályáról, a fenti forrás ezzel is indokolja, hogy a csapat egyáltalán nem szeretne megválni tőle.

A német válogatott 23 esztendős szélsője 2016-ban 37 millió font ellenében tette át székhelyét a Schalkétől az Emiratesbe, aktuális piaci értékét pedig jelenleg már 100 millió euróra tartja a nemzetközi mértékadó Transfermarkt oldala.