Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ronaldinhóról mondták a futballvilág jeles képviselői!

Ki ne emlékezne a brazil varázslóra, aki mindig mosollyal az arcán játszott, hisz a foci tette boldoggá. Több generáció szeretett bele a játékstílusába, bődületes cseleibe, megoldásaiba, és a múlhatatlan lelkesedésébe.

2003-ban 27 millió euróért szerződött az FC Barcelonához, mely nagy mértékben az ő kiváló játékának köszönhetően hosszú évek után ismét bajnokságot tudott nyerni. 2005-ben neki ítélték a játékosoknak adható legrangosabb díjat: az Aranylabdát. 2006-ban UEFA-bajnokok ligáját is nyert a csapattal.

🎙️| Pár nyilatkozat Ronaldinhóról

Dele Alli (2016)- „A korosztályomból nem kevesen rajongtak érte, látszott rajta, mennyire élvezi a játékot. Emlékszem, ahogy a róla készült videókat néztem, és próbáltam őket valahogy reprodukálni, de sosem sikerült tökéletesen.”

Frank Rijkaard (2004) – „Nem mindennapi. A világ legjobb futballistája, a csapat kiemelten fontos embere. Szeret nevetni, magára vállalja a terheket mások helyett annak ellenére, hogy rá is nagy teher nehezedik. A hozzáállása másokra is átragad.”

Laurent Blanc (2006) – „Akkor játszottam ellene, amikor 2001-ben Európába került, és a PSG futballistája lett. Már akkor is egyértelmű volt, hogy a világ egyik legjobbja válhat belőle. Elképesztő mennyiségű csel és trükk lapul a batyujában.”

Wilfried Zaha (2013) – „Gyerekként felnéztem Ronaldinhóra, és nagyon szerettem nézni a játékát. Voltak olyan megoldásai, amelyekkel én is próbálkoztam az edzéseken. Ha sikerült valami, élesben is kipróbáltam.”

Carles Puyol (2004) – „Az a legdicsőségesebb cselekedete, hogy visszaadta a Barcelona lelkületét. Újra megtanított mosolyogni bennünket.”

Dante Bonfim Costa Santos (2017) – „Sosem felejtem el, mennyire kedvesen köszöntött a brazil válogatott tagjaként. Nem nehéz megérteni, miért kedvelik annyira világszerte. Mindig vibrál az energiától, és ugyanúgy kezel mindenkit.

Gerard Deulofeu (2016) – „Ronaldinho különleges. Fiatalabb koromban az volt a leghőbb vágyam, hogy ellátogassak egy edzésére, és végignézhessem azt.”

Ronaldo Nazário (2014) – „Előbb megsemmisíti az ellenfél játékosait, majd a lefújást követően elmókázgat velük. Ilyet senki mástól nem láttam még.”

▪️Egy biztos, Ronaldinho gazdagabbá tette a futballvilágot, sokak emlékét, vagy éppenséggel gyerekkorát.

Fordította – Az FC Barcelona Hungarien Supporters Club csapata