Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Reyes-tragédia: “nem kéne hősnek beállítani”

Az elmúlt hétvégén tragikus balesetben életét vesztette a korábbi spanyol válogatott szélső, José Antonio Reyes, a Sevilla közelében törétnt autóbaleset körülményei pedig mindenképpen gyorshajtásról árulkodnak, elég csak a roncsot megtekinteni

Az eset kapcsán természetesen valamennyi érintett és szurkoló megdöbbent, s gyászol, az egykor ugyancsak spanyol válogatott Santiago Canizares azonban igencsak őszinte, racionális gondolatokat osztotta meg a közösségi médiában, melynek időzítése miatt sokan kikezdték a Valencia egykori legendás hálóőrét:

„A gyorshajtás felelőtlen viselkedést takar, és elítélendő dolog, főleg egy olyan balesetben, ahol a sofőrön kívül más is életét vesztette. Reyes ezek után nem érdemli meg, hogy hősként emlékezzenek meg róla. Ez nem jelenti, hogy nem sajnálom ezt az egészet, én is imádkozom a lelkükért.”

Canizarest a poszt után rengetegen kritizálták, a korábbi kapus pedig hozzátette, hogy talán nem fogalmazott érthetően: Reyes a karrierjéért és a sikereiért természetesen megérdemli a tiszteletet, neki a gyorshajtással és a felelőtlen viselkedéssel van gondja, mivel más is életét vesztette a balesetben.

A hivatalos rendőrségi vizsgálatok szerint Reyes 237 km/órás sebességgel haladt az autópályán Mercedesével, amikor az defektet kapott, két utasa közül az egyik azonnal életét vesztette, a másikat pedig súlyos sérülésekkel ápolják…