Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa América: Két góllal nyertek az argentinok, jöhet Brazília az elődöntőben – videóval

Az argentín csapat idáig nem igazán tudott jó teljesítményt nyújtani,  itt viszont nem férhetett bele Messiéknek egy újabb bukás, mert a torna végét jelenthette volna Nekik…

Az első félidő elején már meg is szerezték a vezetést Messiék, Martinez révén a tizedik percben, így nyugodtabban folytathatták az előny tudatában a játékot, azonban megnövelni nem tudták. Ugyan egy-egy helyzetig eljutottak a Kék-fehérek, de nem változott az állás, így egy gólos argentin vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

Az argentinoknak mindenképp kellett volna még legalább egy, ha nem két gól, hogy kevésbé feszülten játszhassanak, hiszen az eddigi teljesítményük enyhén szólva is hagy maga után kívánni valót, de minden esélyük megvolt, hogy bejussanak a legjobb négy közé, de nem hogy növelni nem tudta előnyét, a második félidő közepén majdnem kiegyenlített Venezuela, és sokszor védekezésre szorult az argentín csapat, azonban jött a csereként beálló Lo Celso és megszerezte a nagyon fontos második gólt argentinának egy hatalmas kapus baki után. Ezzel be is állította  a 2-0-ás végeredményt, így brazil – argentin elődöntőt rendeznek majd.

Venezuela – Argentína: 0:2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Martinez (10.) Lo Celso (74.)

https://www.youtube.com/watch?v=DZJhcfIj0Ro