Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-induló csapat csábíthatja el a Mol Fehérvár FC edzőjét!

A Videoton új nevével még barátkoznunk kell, idő közben viszont kérdőjelek merültek fel vezetőedzői poszton. Marko Nikolics ugyanis válogathat a lehetőségek között, már amennyiben a pletykák igazak. 

A görög bajnokságot veretlenül megnyerő PAOK egy fantasztikus szezon után edzőt keres, ugyanis Razvan Lucescu néhány nappal ezelőtt felállt és a meglepetés erejével távozott. Aláírt a szaúdi al-Hilalhoz, mely vaskos fizetési csekk mellett 2 millió eurót fizetett a PAOK-nak kivásárlási árként az 50 éves román edzőlegendáért.

A görög Metro Sport pedig arról ír, hogy a jelöltek között ott van Marko Nikolics a Mol Fehérvár FC vezetőedzője is. Érthetően a keresés gőzerővel zajlik, és olyan nevek merültek még fel, mint Abel Ferreira, a Braga vezetőedzője, valamint Massimo Carrera, aki legutóbb a Szpartak Moszkvát irányította.

Nikolics kapcsán a Lech Poznan érdeklődéséről is lehet hallani, a szerb szakember tehát válogathat az ajánlatok között.