Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rövidesen eldőlhet Buffon jövője – sajtóhír

Az olasz lapok már tudni vélik, hogy Gianluigi Buffon mindenben megegyezett a Juventus csapatával, hogy a következő szezonra a veterán kapus visszatér az olasz rekordbajnokhoz, amelyhez csütörtök reggelre már orvosi vizsgálatokra várják…

A Sky Sport Italia jelentése szerint megszületett az egyezség Gianluigi Buffon és korábbi klubja, a Juventus között, a veterán kapuslegenda pedig csütörtök reggel áteshet a szerződtetése előtti kötelező orvosi vizsgálatokon, melyet követően hivatalosan is bejelenthetik a transzfert.

Olasz források szerint a 41 éves ikon egy évre szóló megállapodást köthet majd a Juventusszal, melyet az elmúlt, PSG-nél töltött szezont megelőzően 2001 és 2018 között hűségesen szolgált, s ezidáig 656 tétmérkőzésen viselhette a Zebramezes klub szerelését.

A várakozások szerint Buffon érkezésével a múlt nyáron a részben pótlása miatt igazolt válogatott kapus, Mattia Perin távozni fog a Juventustól, a veterán portás váltótársa pedig az elmúlt idénybeli első számú hálóőr, a korábban az Arsenalban is megforduló Wojciech Szczesny lesz majd.

Buffon így lehetőséget kapna arra, hogy megdöntse a legendás Paolo Maldini rekordját, aki korábban 647 mérkőzésen szerepelt az olasz élvonalban. A világbajnok kapus az örökranglista második helyén áll jelenleg, 640 Serie A-s fellépéssel.