Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Saint-Étienne is bejelentkezett a Barcelona játékosáért

A francia csapat is igény tart a katalánok mellőzött támadójára, aki már az elmúlt szezonban is peremember volt, a következő idényre pedig még kevesebb lehetőségre számíthat, így távozna.


A Barcelona brazil szélsője, Malcom, tavasszal többször is kijelentette, hogy esze ágában sincs elhagyni a csapatot, azonban ez a véleménye megváltozott, ennek következtében már az AS Saint-Étienne is szívesen tudná soraiban, a Daily Mirror értesülései szerint. A távozásának oka egészen egyszerű, kevés lehetőséget kapott, és most, hogy Antoine Griezmann hamarosan bejelentésre kerül, még kevesebb játékperc jutna neki. Ezek után Ő is belátta, hogy nincs maradása, ha játszani szeretne mennie kell. A St. Etienne ezt használná ki és szerződtetné őt, azonban 40 millió eurót nem adnának érte.

A 22 éves játékosért az Arsenal és az Inter is érdeklődött, a “kék-feketék” már letettek róla, az “ágyúsok” azonban kölcsönvennék őt, ha kapnak rá végleges megvásárlási opciót.