Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL-selejtező: lelépte ellenfelét a MOL Fehérvár FC!

Idegenben szerzett négygólos előnyt a MOL Fehérvár FC csapata, mely csütörtök este Montenegróban kezdte meg az Európa-liga selejtezősorozatát. A magyar ezüstérmes felemás félidőt produkált, Marko Nikolics csapata a magabiztos előny tudatában kiengedett, tartalékolt, de a végén így is növelni tudta előnyét. Az idegenben lőtt öt gól nagyon jól mutat, a párharc vélhetően el is dőlt az első meccsen. 

1. félidő: Fantasztikusan kezdett a Fehérvár, a védőből lett támadó Nego és a remek napot kifogó Milanov összjátéka húsz perc alatt három találatot eredményezett. Előbbi mesterhármast jegyzett, utóbbi pedig a gólpasszokat adta mindegyik találatnál. A második magyar gólra volt egy hazai felelet, de az első félidőben látottak alapján kérdés sem férhetett hozzá, hogy melyik a jobb képességű együttes.

2. félidő: A fordulás után kimondottan gyenge futballt láthattunk mindkét csapattól, a Fehérvár nem akart, a Zeta pedig nem tudott többet rakni a pályára. A hajrá már-már unalomba fulladt, amikor jöttek a magyar csapat nagy veteránjai, előbb Juhász fejelt egy gyönyörű volt, majd a csereként beálló Huszti is villant egyet szabadrúgásból. A párharc ezzel szinte biztosan eldőlt, a visszavágó csak formalitásnak ígérkezik.

Európa-liga, 1. selejtezőkör (odavágó)
Zeta (montenegrói) – MOL Fehérvár FC 1:5 (1:3)
G: Goranovic (17.), ill. Nego (3., 12., 23.), Juhász (87.), Huszti (90+3.)

MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Stopira, Elek, Juhász, Fiola – Hadzic, Nikolov, Pátkai (Petryak 61.) – Milanov (Huszti 64.), Nego, Scepovic (Futács 80.). Vezetőedző: Marco Nikolics