Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: A két brazilnak irány a Castilla!

A felkészülés elején járva, meglepő lépésre szánta el magát a Real Madrid.

Rodygo (elől) és Vinícius a nyári felkészülésen (Kép: as.com)

A blancók ugyanis a nagy reményekkel, euró-tízmilliókért megvett Rodrygot, és a szintén brazil, tavaly már több meccsen is bizonyító, aztán a szezon második felében súlyosabban megsérülő Vinícius Juniort csupán a Castilla keretéhez nevezték.

A madridi sajtó szerint elsőre valóban meglepőnek tűnik mindez, ám figyelembe véve, hogy a blancóktól vélhetően többen is távoznak még a szezon rajta előtt, a helyzet változhat, sőt!

Vinícius esetében egyébként tavaly hasonló játszódott le, hiszen a Castillánál kezdett, majd “áttették” a felnőtt csapathoz.

Vinícius szerintünk kizárt, hogy a Castillában játszana idén, Rodrygo esetében viszont nagyon is valószínű, hogy első meccseit az új idényben a klublegenda Raúl kezei alatt kezdi. Utóbbi egyébként már madridi érkezésekor is elmondta, nem lenne ellenére, ha a Castillában kellene felvennie a spanyol futball ritmusát.