Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb Barcelona játékos folytatja a Vissel Kobe csapatában – hivatalos

A japán első osztályú csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a katalánok hátvédjét.


A Vissel Kobe hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta a Barcelonánál lejáró szerződésű belga hátvédet, Thomas Vermaelent. A világbajnoki bronzérmes bekk 1 éves kontraktust kötött újdonsült együttesével. A 33 éves védő csatlakozott korábbi csapattársaihoz, Andrés Iniestához, David Villához, és Sergi Samperhez. Vermaelen a 4-es mezszámot kapta.

A belga válogatott védő 2014-ben érkezett a Barcelonához, azóta mindössze 53 mérkőzésen jutott szóhoz a rengeteg sérülésének köszönhetően.