Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

ICC: büntetők döntöttek a Tottenham és az Inter találkozóján – videóval

Előszezonjuk következő állomásán, az International Champions Cup keretein belül Londonban találkozott egymással a Tottenham és az Inter. Egy nagyon gyors angol gólra még az első félidőben válaszoltak az olaszok, az eredmény pedig nem változott a végéig, így büntetők döntöttek az Inter javára. 

Forrás: Inter Twitter

Az első félidőben kiegyenlített meccset játszott egymással a Tottenham és az Inter. A vezetést az angolok szerezték meg nagyon hamar, a 3. percben Lucas gyönyörű találatával. Az olaszok nem hagyták annyiban, ugyanúgy támadtak, és ami a 28. percben nem jött össze Sensinek, az a 36. percben sikerült neki, és egyenlíteni tudott az Inter. Egy angol védő lábáról az olasz csatár elé került a labda, akinek már csak a kapus mellett a hálóba kellett lőnie a játékszert.

A második játékrész már kevésbé volt eseménydús, ami talán a cseréknek volt köszönhető. A 79. percben azért Son mutatott be ígéretes lövést szólója végén, de Handanovic hárította a próbálkozását. Az eredmény nem változott a lefújásig, így büntetők következtek.

Eriksen rögtön az első tizenegyest elrontotta, ahogy az Internél is Puscas. Egy ideig fej-fej mellett haladtak, aztán az ötödik lövésnél Skipp hagyta ki a büntetőt, amire Joao Mario válasza a győzelmet jelentő értékesített utolsó tizenegyes volt.

Totenham – Inter: 1-1 (1-1) Büntetők után: 3-4
Gólszerzők: Lucas (3.) ill. Sensi (36.)
Sárga lap: – ill. Candreva (28.), Poltiano (71.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=qyTb4iuIg7E