Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Ők távozhatnak a nyáron?

A katalán Sport című napilap készített egy szubjektív összeállítást azokról a futballistákról, akiket a Barca szerintünk még elengedhet a nyáron. A Sportnál meg is indokolták, miért esett a választás az alábbi hármasra.

Rakitic eligazolása azért meglepetés lenne (Kép: sport.es)

A barcelonai székhelyű lapnál Josep Maria Bartomeu elnök úr azon korábbi nyilatkozatából indultak, ki, hogy bizony még lehetnek változások a Barca keretét illetően a nyáron.

A Sport ezúttal pusztán a távozók oldaláról közelítette meg a kérdést, és három olyan labdarúgót nevezett meg, akikre szerintük az idén epizódszerep várhat a “gránátvörös-kékeknél”.

A legnagyobb név az a Philippe Coutinho, akivel kapcsolatban kis túlzással egész nyáron cikkeznek, hogy létszámfelettivé vált a Camp Nouban. Nos, a Sport szerint ha nem is Neymarért cserébe, de bármennyire nem akar, kölcsönbe még bizony könnyen távozhat a brazil.

Az abszolút meglepetés Ivan Rakitic neve, aki bár az elmúlt években alapembere volt a csapatnak, Frenkie de Jong érkezésével, és a holland felkészülés alatt mutatott remek formája miatt elveszítheti kezdőcsapatbeli pozícióját.
A Sport szerint Rakitic elsősorban Olaszországban, vagy a PSG-nél folytathatja.

A neves katalán sportlap szerint Rafinha távozására van a legnagyobb esély, hiszen a brazil nagy valószínűség szerint idén sem fogja beverekedni magát a Barca kezdőjébe; ráadásul szerződése is lejár egy év múlva, így a klub idén megfelelő áron eladhatja Rafinhát. Itt a legvalószínűbb a Sport szerint egy ligán belüli klubváltás – Felkészül a Valencia?

Spanyolországban a klubok átigazolásaikat szeptember 2-áig intézhetik.