Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi: „A Barcelona mindent meg akar nyerni”

Bár bajnoki címmel ért véget az FC Barcelona idénye, a katalán sztárcsapat szurkolói természetesen sokkal többet vártak kedvenceiktől. Messiék azonban sem a Bajnokok Ligájában, sem a kupában nem alkottak pozitívan megmaradó emlékképet magukról.

A Barca komoly magabiztossággal nyerte meg a LaLigát tavasszal, ám ismét arcpirító módon esett ki a Bajnokok Ligájából, amelyet immár 2015 óta képtelen újra megnyerni. Az európai blama után (háromgólos előnyből bukni a Liverpool elleni elődöntőt) a Valencia elleni kupafinálé igazi józanító pofon lehetett.

A nyár pedig nem szólt másról, mint a várva várt átigazolások beteljesítéséről is. A Barcához volt, aki csak szeretett volna jönni (Neymar), volt, akit nem tudtak meggyőzni (De Ligt), ám volt olyan is, aki végre beteljesíthette a sorsát (Griezmann).

Tegnap este a felkészülés becsúcsosodásaként végre nyert is valamit a gránátvörös-kék alakulat, mégpedig a legendássá nemesedett Gamper-kupát. Az Arsenal elleni győzelemről bővebben ITT írtunk.

A Barcelona csapatkapitánya, Lionel Messi így nyilatkozott a győzelem után, bár ő maga még nem lépett pályára, hiszen nemrég kezdte csak el az edzéseket:

„Az az igazság, hogy az elmúlt szezon után nehéz most bármit is mondani. Nem bánok semmit. Megismétlem ugyanazt, amit az elmúlt szezonban mondtam. Bízom ebben a csapatban, ezekben a játékosokban és technikai személyzetben. És nem hiszem, hogy ne együtt harcolnánk ismét mindenért. A tavalyi szezon keserű volt, de már véget ért. Nem szabad elfelejtenünk, hogy megnyertük a bajnokságot, már a nyolcadik tizenegy év alatt. Ez pedig bármelyik klub számára fantasztikus eredményt jelentene, talán csak itt nem értékelik ezt eléggé, mert ez a klub mindig mindenért harcol.”

– fogalmazott meg egy enyhre kritikát az elvárásokkal szemben is, a mindig visszafogott ötszörös aranylabdás.