Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: megvan Lampard első győzelme, Pukki ismét betalált

Az angol élvonalbeli bajnokság harmadik fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Chelsea idegenben 3–2-es sikert aratott a Norwich City ellen. 

A Frank Lampard által irányított gárda nagyon hamar, már a 3. percben vezetéshez jutott, méghozzá az ifjú csatár, Tammy Abraham révén. A Kanárik néhány minutummal később egyenlíteni tudtak, az első játékrészben azonban továbbra is potyogtak a gólok: negyed óra elteltével a londoniak ismét előnyre tettek szert, ezúttal Mason Mount talált be, aki a Leicester City kapuját is bevette korábban. A 30. percben a hazai gárda ismét egalizált: a Championship tavalyi gólkirálya, Teemu Pukki az újabb góljával jelezte remek formáját. A második félidőnek nagy elánnal nekivágó Kékek 20 perccel a lefújást megelőzően berámoltak a három pontot érő találatot, Abraham duplázott.

Ez volt Lampard első győzelme tétmérkőzésen a Chelsea menedzsereként – a következő játékhéten a Sheffield United együttese látogat a Stamford Bridge gyepére. Daniel Farke egylete, a Norwich a West Ham elleni összecsapásra készülhet.

Norwich City – Chelsea 2–3 (2-2).
Gólszerzők: Cantwell, Pukki, ill. Abraham (2), Mount.

A hétvége további eredményei is programja:

Péntek
Aston Villa 2–0 Everton

Szombat
16:00 Brighton – Southampton
16:00 Manchester United – Crystal Palace (Spíler 1)
16:00 Sheffield United – Leicester
16:00 Watford – West Ham
18:30 Liverpool – Arsenal (Spíler 1)

Vasárnap
15:00 Bournemouth – Manchester City (Digi Sport 1)
17:30 Tottenham – Newcastle (Spíler 1)
17:30 Wolvers – Burnley

A bajnokság jelenlegi állása: