Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz klub vinné az Arsenal sztárját – sajtóhír

Nemzetközi sajtóértesülések szerint egy feljebb vágyó olasz élvonalbeli klub szemelte ki az átigazolási időszak finisében az Arsenal várakozáson alul teljesítő támadó középpályását…

A Sky Sports riportja értelmében az AS Roma csapata szeretné leigazolni az Arsenal együttesében finoman szólva sem érinthetetlen Henrikh Mkhitaryant az átigazolási piac utolsó napján.

A 30 esztendős örmény középpályás másfél évvel ezelőtt tette át székhelyét az “Ágyúsokhoz”, ám azóta minden sorozatot figyelembe véve csupán 9-szer volt eredményes a csapat színeiben, az elmúlt szezont csupán három találattal zárta. Azt megelőzően a Manchester United alkalmazásában eltöltött másfél idény alatt sem tudta megközelíteni a Borussia Dortmundban 2013 és 2016 között nyújtott formáját, amikor például utolsó BVB-s évében 52 meccsen 23 találatig jutott.

Mkhitaryan ha még nem is vált kegyvesztetté az Arsenalban, de a hírek szerint nyitottak az eladására a londoni klubnál, a Roma pedig adott esetben megfelelő új környezetet biztosíthatná számára, ahol ismét megtalálhatná korábbi, eredményes formáját.

Arsenal – transzfer térkép

Érkezők: Nicolas Pépé (Lille OSC – 80 millió), William Saliba (Saint-Etienne – 30 millió), Gabriel Martinelli (Ituano FC – 6 millió), Dani Ceballos (Real Madrid – kölcsönbe), Kieran Tierney (Celtic – 28 millió), David Luiz (Chelsea – 8 millió).
Távozók: Laurent Koscielny (Bordeaux – 5 millió), David Ospina (SSC Napoli – 3,5 millió), William Saliba (Saint-Etienne – kölcsönbe), Aaron Ramsey (Juventus – ingyen), Petr Cech (visszavonult), Danny Welbeck (? – Watford), Stephan Lichtsteiner (? – ingyen).

AS Roma – Transzfer térkép

Érkezők: Paulo Fonseca (edző – Sahtar Donyeck), Leonardo Spinazzola (Juventus – 29,5 millió), Bryan Cristante (Atalanta – 21 millió), Amadou Diawara (Napoli – 21 millió), Pau López (Real Betis – 23,5 millió), Gianluca Mancini (Atalanta – kölcsönbe), Jordan Veretout (Fiorentina – kölcsönbe), Chris Smalling(Manchester United – kölcsönbe).
Távozók: Claudio Ranieri (edző – ?), Luca Pellegrini (Juventus – 22 millió), Stephan El Shaarawy (Sanghaj Senhua – 20 millió), Daniele De Rossi (Boca Juniors – ingyen), Kostas Manolas (Napoli – 36 millió), Steven Nzonzi (Galatasaray – kölcsönbe), Ivan Marcano (FC Porto – 3 millió), Ante Coric (Almeria – kölcsönbe).