Visszavonult a Barca, az Inter és a Chelsea egykori sztárja – HIVATALOS

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2019 szeptember 7. 08:00

Befejezte 22 éves labdarúgó karrierjét a minden idők legjobb afrikai játékosai közé sorolt kameruni támadó, aki fénykorában sztárcsapatokban is szerepelt…

38 éves korában bejelentette visszavonulását a mai napig hatalmas népszerűségnek örvendő Samuel Eto’o, aki karrierje csúcspontját a Barcelona, a Chelsea és az Inter csapataiban is megfordult, miközben összességében 13 különböző profi együttes mezét viselte.

Talán kevesen tudják Eto’o kapcsán, hogy már nagyon fiatalon, 1996-ban a Real Madrid akadémiájára került, és egészen 2000-ig állt a “királyi gárda” alkalmazásában, noha folyamatosan kölcsönben szerepelt kisebb csapatoknál. Utoljára a spanyol élvonalba hosszú idő után idén visszajutó, de akkoriban ígéretesen teljesítő Mallorca együttesénél járt kölcsönben, ahol annyira meggyőzte a csapatot, hogy a következő négy évre is véglegesítették, Eto’o pedig ekkoriban robbant be a köztudatba.

2004 nyarán akkoriban egész jó összegnek számító, 24 millió euróért igazolta le őt a Barca, amely színeiben öt csodálatos esztendőt töltött el, és megannyi csapatsiker mellett több mint 100 gólt szerzett a Blaugrana játékosaként jórészt Lionel Messi és Ronaldinho mellett játszva. 2009-ben az Interhez tette át székhelyét, ahol tagja volt a José Mourinho által trenírozott, triplázást elérő milánói egyesületnek.

Két éven át Oroszországban is kipróbálhatta magát az Anzsi Mahacskala színeiben, majd a Premier League világába kóstolhatott bele Chelsea és az Everton játékosaként, 2015-ben pedig Olaszországba is visszatért a Sampdoria alkalmazásában. Korábbi formáját ebben az időszakban már nehezen tudta megismételni, de 2015-től 2018-ig a török Antalyaspor gárdájánál jegyzett 44 találata nem csengett rosszul, míg legutoljára Katarban szerepelt.

A kameruni gólvágó mindent egybevetve klub szinten 370 gólt szerzett pályafutása során, miközben 1997 és 2014 között 118 mérkőzésen 56-szor volt eredményes a válogatottban.