Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
A spanyol sajtó pozitív hírekkel számolt be a Real Madrid háza tájáról, ami a sérüléseket illeti, és a több javuló állapotban lévő játékos közt találhatjuk a “királyi gárda” legnagyobb nyári szerzeményét is, aki jó eséllyel a hétvégén először léphet pályára a csapat színeiben tétmérkőzésen…
Az AS nevű lap információi szerint a sérülését követően Eden Hazard a spanyol bajnokság (La Liga) 4. fordulójában esedékes, Levante elleni mérkőzésen újra bevethető lesz a Real Madrid csapata számára, és a közelmúltban 100 millió euróért igazolt belga klasszis végre tétmeccsen is pályára léphet új klubja színeiben.
A 28 esztendős játékos nagyjából három héttel ezelőtt szenvedett izomsérülést, mely következtében a három forduló alatt öt pontot szerző “blancók” idei egyetlen bajnokiján sem léphetett még pályára, azonban a Real szurkolóinak várhatóan már nem sokat kell várnia, hogy élesben láthassák kedvencüket.
A lap beszámolója szerint a legutóbbi mérkőzést ugyancsak sérülés miatt kihagyó James Rodriguez várhatóan szintén csatasorba állhat a következő körben.
A Real Madrid szombaton, 13 órától fogadja a Levante csapatát a Bernabéuban.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember