Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: A fellegekben jár a brazil!

Ha van valaki, akinek nem keserű a szájíze a Brazília – Peru felkészülési találkozót követően, az kétségkívül Vinícius Junior. 

(Kép: as.com) 

A 19 esztendős tehetség ugyanis végre pályára léphetett a brazil válogatottban. Vinícius ugyan bő 16 percet töltött a pályán, hiszen a 74. percben szállt be Richarlison helyére, ám a kevés játékidő és az 1:0-ás vereség sem vette kedvét a folytatástól.

“Különleges érzés debütálni a válogatottban. Mindig is erről álmodtam, és végre sikerült. Hosszú évek kemény munkájának az eredménye, na és annak, hogy a családommal rengeteget áldoztunk azért, hogy eljuthassak idáig. Szerencsés vagyok, hogy mellettem álltak és állnak mindenben. Köszönettel tartozom nekik!” – Idézi a Real Madrid játékosát az As című sportnapilap.

“Az első lépést most megtettem. Most visszatérek a Real Madridhoz, ahol mind fizikálisan, mind mentálisan készen állok a folytatásra. Biztos vagyok benne, ha jól teljesítek a továbbikban, hívni fognak a válogatotthoz! Mindent meg fogok tenni ennek érdekében, hiszen szeretném, ha hosszú karrierem lehetne a nemzeti csapatál.” – Tette még hozzá Vinícius, aki szerint a Peru ellen szűk játékidőben nem alkotott maradandót, de Tite kapitány is csak azt kérte tőle, hogy élvezze ki azt a pár percet.