Legendák Viadala

Valencia: Újabb jel arra, hogy igen is nehéz helyzetben a klub!

Nagy Ákos
Nagy Ákos
újságíró, 2019 szeptember 13. 10:46

Mint arról mi is beszámoltunk, a válogatott szünet alatt a “denevérek” váratlanul menesztették Marcelinot, teret engedve azoknak a híreszteléseknek, melyek szerint a klubnál nem mennek rendjén a dolgok.

Albert Celades (jobbra) munkában új csapatánál  (Kép: as.com)

Nos, az új vezetőedző, Albert Celades bármennyire is optimista akart maradni, azért a szavaiból jól kitűnik, hogy igencsak felkavarta az állóvizet Marcelino menesztése.

Az új tréner ugyanis arról beszélt, hogy első, szerdai edzésén összezavarodott játékosokkal találkozott, akik közül jó párat, Dani Parejo csapatkapitánnyal, és Rodrigoval az élen, egyenesen dühített is a klub döntése.

“Valóban nem egy hétköznapi szituáció. De egy ilyen helyzetben nem is mennek egyszerűen a dolgok. Most már nem tehetünk mást, előre kell tekintenünk, és egységesnek mutatkoznunk a Barcelona elleni szombati bajnokin.” – Idézi Celadest a Marca.

A madridi székhelyű sportnapilap szerint egyébként maga a 43 esztendős szakember már a kezdetek óta tudta, hogy nehéz helyzetbe csöppen, éppen ezért kért még kinevezése előtt személyes találkozóra időpontot a klub tulajdonosától, Peter Limtől. A felek Szingapúrban találkoztak is, ahol végül megállapodtak, ám ettől még a vezetőedzői munkát tekintve tapasztalatlan Celades nincs irigylésre méltó helyzetben.

Nagyon is kíváncsiak vagyunk arra, milyen Valenciát láthatunk a Camp Nouban (szombat, 21:00 Tv: Spíler 2).