Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Lopetegui szerint a táblázat most semmit sem jelent!

A bajnokságot remekül kezdő, a hétvégén újabb győzelmet arató Sevilla trénere, Julen Lopetegui szerint a jó bajnoki rajt még önmagában semmit sem jelent. 

(Kép: marca.com)

“Jó meccset játszottunk, egy olyan ellenfél otthonában, amely igazán nagy kihívás elé képes állítani. Különösen az első félidőben futballoztunk meggyőzően. Tetszett amit a csapattól láttam. A második félidőben az Alavés direktebben és támadóbban lépett fel, amihez alkalmazkodnunk kellett. Úgy érzem ez is sikerült, így megérdemelten nyertünk.” – Kezdte a lefújást követő értékelését Lopetegui, aki a jó rajt ellenére hangsúlyozta, hogy nem szállhatnak el önmaguktól.

“Az, hogy most az élen állunk, nem sok mindent jelent. Nagyon hosszú az idény. Számomra az sokkal fontosabb. hogy a csapat úgy játszik, ahogy szeretném, a játékosaim azt teszik a pályán, amit megbeszélünk. Most készülünk az Európa-ligára, ahol szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat.” – Tette még hozzá a győztes hadvezér.