Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egycsapatos klubikon lenne az Atlético középpályása

A Juventus elleni Bajnokok Ligája-rajtra készülő Atlético Madrid saját nevelésű középpályása jövőjéről nyilatkozott a minap a spanyol sajtóban…

Koke a 2009-2010-es szezonban debütált az Atlético Madrid első csapatának színeiben, azóta rendszerint évente nagyjából 50 tétmérkőzésen számítanak rá, és a 27 esztendős középpályás tervei szerint ez még nagyon sokáig így maradna:

“Az az álmom, hogy innen vonuljak vissza, egycsapatos játékos szeretnék maradni. Persze, tudom, hogy a labdarúgásban manapság már bármi megtörténhet, elég csak Xavi vagy Iniesta esetét megnézni, de jelenleg az a tervem, hogy mindvégig az Atlético játékosa legyek.”

A 44-szeres spanyol válogatott középpályás az újonnan indult szezonban a “Matracosok” mind a négy spanyol bajnoki (La Liga) mérkőzését teljes hosszában végig játszotta, s az aktuális szezonban is minden bizonnyal alapembere lesz Diego Simeone együttesének.