Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho: “Megérdemeltem, hogy kirúgtak a Manchestertől”

A portugál szakember szerint jogos volt, hogy elküldték a Vörös Ördögöktől, és elkeseríti a csapat mostani játéka.


José Mourinho bevallotta, hogy megérdemelten küldték őt el a Manchester Unitedtől, de ettől függetlenül nem örül annak, hogy az együttes Ole Gunnar Solskjaer dirigálása mellett is szenved. A klub az elmúlt idényben a hatodik helyen állt amikor felállították a kispadról a portugál trénert, de nem is a bajnokságban elfoglalt pozícióval volt a legnagyobb gond, hanem a nagyon defenzív játékkal, amit már a szurkolók nem tűrtek tovább.

“A kérdések megválaszolására nem én vagyok a megfelelő ember. Ez nagyon nehéz nekem. Az ott töltött első két évemben sok pozitív dolgot tapasztaltam, és úgy éreztem jó irányba haladunk, de utána a harmadik szezon nem a vártak szerint alakult. Kirúgtak, és teljesen megérdemeltem, mert vezetőedzőként én voltam a felelős, de sajnos most még gyengébb játékot mutatnak, mint korábban. Számomra ez elkeserítő. Sokan úgy gondolhatják, hogy élvezem a helyzetet, de ez nagyon nincs így. Most is dolgoznak olyan emberek az egyesületnél akiket szeretek, de tisztelem a szurkolókat is. Nekem is szomorú, hogy a csapat gyengén és unalmasan játszik, mert így nem lehet eredményeket elérni. Jelenleg nem látok semmi jóra utaló jelet, szerintem nagy bajban lesznek, és nem csak a legjobb négybe jutást tekintve, de a legjobb hat elérésében is. Szerintem, ez a csapat rosszabb, mint az elmúlt idényben” – nyilatkozta Mourinho a Sky Sports szakértőjeként.