Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Icardi első gólja győzelmet ért a PSG-nek! – videóval

Elmaradt a gálaelőadás a Manchester City, valamint a Paris Saintr-Germain részéről is a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában kedd este. Icardi első gólja győzelmet ért a franciáknak, míg az égszínkékek “megmentője” a cseretámadó Sterling lett. 

Az utóbbi hetekben a bajnokságban Neymar szállította a győztes gólokat a PSG-nek, melyre aligha lehet azt mondani, hogy csúcsformában van. A brazil továbbra is eltiltását töltötte, így a francia bajnoknak nélküle kellett megoldani a törökországi túrát. Labdabirtoklásban nem, viszont kreativitásban és kialakított helyzetekben komoly különbség mutatkozott a két csapat között. A fordulás után Icardi megszerezte első gólját új csapata színeiben, ez a gól pedig mint később kiderült, győzelmet is ért. A PSG ugyanis nem tudta lezárni a mérkőzést, mely végig nyitott maradt.

Galatasaray – PSG 0:1 (0:0)
G:ill. Icardi (52.)

A csoport aktuális állása

A mérkőzés összefoglalója

 

Az első fordulóban meglepetést okozott, Manchesterben pedig hősiesen küzdött és védekezett a Dinamo Zagreb, mely a mérkőzés 66. percéig bírta el a rá nehezedő nyomást. Ekkor jött a csereként pályára lépő Sterling, aki helyrerakta Pep Guardiola és a City-szurkolók pulzusát. A pálya hiába billent fel, az angol bajnok nem tudta lezárni az összecsapást, mely végül a ráadás utolsó pillanataiban dőlt csak el végérvényesen. Foden a hajrában lépett pályára, és nevét viszont így is duplán vésték be a jegyzőkönyvbe.

Manchester City – Dinamo Zagreb 2:0 (0:0)
G: Sterling (66.), Foden (90+5.) ill.

A csoport aktuális állása

A mérkőzés összefoglalója