Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ceballos: “Végre újra élvezem a futballt!”

A Real Madridtól nyáron egy szezon erejéig az Arsenalhoz kölcsönbe kerülő spanyol legutóbb a klubváltása körüli személyes érzéseiről beszélt. 

(Kép: as.com)

A spanyol válogatott keretébe ismételten meghívót kapó technikás játékos a válogatott Las Rozas-i edzőközpontjában nyilatkozott arról, megbánta-e, hogy elhagyta Madridot.

“Tisztában vagyok ennek az évnek a fontosságával a karrierem szempontjából, már csak azért is, mert a világbajnokságról például pont azért maradtam le egy éve, mert nem játszottam eleget. Jövőre szeretnék ott lenni a válogatottal az Európa Bajnokságon!” – Idézi Ceballost az As című sportnapilap.

“Azzal, hogy az Arsenalhoz szerződtem, egy fontos lépest hoztam meg a karrierem szempontjából. A Premier League ráadásul egészen más bajnokság, mint a spanyol. Itt hatalmas szerepe van a fizikális tényezőknek, így azért is örülök, hogy ide jöttem, mert ezen a területen is előre léphetek.” – Folytatta a 23 esztendős játékos.

“Az edzőm bízik bennem, élvezem a bizalmát, és szeretném ezt minél jobb játékkal meghálálni. Boldog vagyok az Arsenalnál, hiszen végre a legmagasabb szinten játszatok, és ami még fontosabb rendszeresen. Egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem Madridból. Az elmúlt két évem nem sikerült túl jól, most viszont végre újra élvezem a futballt.” – Tette még hozzá Ceballos, megjegyezve azt is, hogy szeretné megszilárdítani a helyét most már a nemzeti csapat keretében is.