Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem érdeklik a pletykák a Real Madrid sztárját

Ugyan immár hónapok óta folyamatosan téma az esetleges távozása, a Real Madrid walesi szélsője arról beszélt, hogy próbál kizárólag a játékra összpontosítani…

A világsajtóban már hosszabb ideje rendszeres téma Gareth Bale esetleges klubváltása, a rutinos szélső azonban továbbra is a Real Madrid gárdáját erősíti, ráadásul a spanyol bajnokság (La Liga) aktuális listavezetőjénél továbbra is meghatározó szerepet tölt be a walesi klasszis, akit saját bevallása szerint sem foglalkoztatnak a pletykák:

“Játék közben rengeteg érzelem dúl benned és persze ezek közt van a harag is, de mindig arra összpontosítok, hogy a legjobbamat nyújtsam és megpróbáljam a lehető legjobban élvezni a játékot. Az már mindegy, hogy Madridban, vagy itt a válogatottban, csak a pályán legyek. Imádok a walesi válogatottal edzeni, segít feltöltődni. Újra azok közé akarunk tartozni, akik esélyesek a kijutásra, ehhez pedig nagyon fontos a következő meccsünk.”

A 30 éves szélső az aktuális bajnoki idényben hat fellépés alatt eddig kétszer tudott eredményes lenni, az utóbbi időben pedig az esetleges angol visszatéréséről és a Kínába igazolásáról egyaránt lehetett olvasni.