Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fortuna Liga: Kalmár góllal tért vissza, tovább zárkózik a DAC – videóval

A szlovák bajnokság (Fortuna Liga) hétvégi, 13. fordulójában házon kívül aratott biztos győzelmet a felvidéki FC DAC 1904 gárdája, és zárkózott fel átmenetileg a tabella második helyére…

Peter Hyballa vezetőedző Vida Máté és Vida Kristopher személyében ismét két magyar légióst küldött pályára a kezdőcsapatában az újonc Garamszentkereszt elleni idegenbeli mérkőzésen. A térdműtétje után visszatérő Kalmár Zsolt ezúttal is a cserepadról várt bevetésre a német mestertől. Az első félidőben leginkább a küzdelem dominált és nem esett találat, a birkózásból azonban a szünet után az FC DAC 1904 gárdája kerekedett ki győztesen, miután a félidőben csereként beszálló Kalmár a 61. percben egy lecsorgó labdából tudott eredményes lenni, a hajrában pedig egy szöglet utáni fejesből sikerült bebiztosítani a szerdahelyi sikert. Sorozatbeli negyedik győzelmével a DAC már a második a táblázaton, de a Slovan és a Zsolna még nem lépett pályára ebben a fordulóban, mindkét riválisra egy-egy idegenbeli fellépés várhat vasárnap.

Garamszentkereszt – FC DAC 1904 0-2 (0-0)
Gólszerzők:ill. Kalmár (61.), Kružliak (85.)

FC DAC 1904: Jedlička – Blackman (84. Divković), Kružliak (K), Beskorovainyi, Šimčák (46. Davis) – Vida M., Oravec – Fábry (46. Kalmár), Ronan, Vida K. – Ramirez. Vezetőedző: Peter Hyballa.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye