Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: az Atlético pontvesztésével rajtolt a forduló – videóval

Az Atlético Madrid mérkőzésével vette kezdetét a keddi, kora esti órákban a spanyol bajnokság (La Liga) hétközi fordulója…

A meglehetősen visszafogott első félidőben kevés dolguk akadt a kapusuknak, a folytatásban valamelyest javult a játék, és húsz perccel a rendes játékidő vége előtt Correa a kiugratását követően Alvaro Morata ziccergóljával kerültek előnyben Vitóriában a “Matracosok”. Nem sokáig örülhettek Simeone fiai a vezetésnek, ugyanis bő tíz perccel később Lucas Perez balról befelé húzott és elemi erővel bombázott a hosszú felsőbe, mellyel szemben még a világ legjobb kapusai közé sorolt Oblak is tehetetlennek bizonyult. Ezzel a lökettel az Alavés egy pontot megérdemelten tartott otthon, az Atlético pedig öt körön belül immár a negyedik döntetlenjét könyvelhette el, rendszerint kisebb csapat ellen, melyeket a reális bajnoki álmok érdekében igencsak illett volna legyőznie.

Deportivo Alavés – Atlético Madrid 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Perez (83.) ill. Morata (70.)

 

A 11. forduló további párosításai

KEDD
21:00 Barcelona – Valladolid (Tv: Spíler 2)

SZERDA
19:00 Real Sociedad – Levante (Tv: Spíler 1)
19:00 Valencia – Sevilla (Tv: Spíler 2)
20:00 Athletic Club – Espanyol
21:00 Real Betis – Celta Vigo (Tv: Spíler 1)
21:15 Real Madrid – Leganés (Tv: Spíler 2)

CSÜTÖRTÖK
19:00 Mallorca – Osasuna
19:00 Eibar – Villarreal (Tv: Spíler 2)
21:15 Getafe – Granada (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye