Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Alapemberével hosszabbított a PSG – HIVATALOS

A minap további évekkel hosszabbította meg jelenlegi megállapodását a Paris Saint-Germain csapatával az olasz válogatott középpályása…

A Paris Saint-Germain együttese a szerdai napon bejelentette, hogy 2024-ig meghosszabbította Marco Verratti szerződését a klubnál.

A 26 éves olasz középpályás 2012-ben szülővárosa csapatából, az akkor másodosztályú Pescarától szerződött a francia sztárcsapathoz, amely akkoriban még korántsem volt ennyire kiemelkedő klub Franciaországban, mint amennyire napjainkban annak számít. Verratti az évek során már közel 300 tétmérkőzést játszott a Saint-Germain színeiben, most pedig újabb két évvel toldotta meg aktuális megállapodását.

A korábbi olasz lapinformációk szerint az új kontraktus során Verratti eddigi, évi 7 millió eurós gázsiját nagyjából 12 millára emelték fel.

Verratti az idei szezonban kilenc bajnokin lépett pályára és csapata mindhárom BL-mérkőzését végig játszotta, miközben az olasz válogatottban is folyamatosan számítanak rá.