Egyetlen egy mérkőzés maradt hátra az MLS 2019-es kiírásából, miután a keleti konferenciadöntőben a Toronto FC legyőzte a címvédő Atlanta United csapatás.
Michael Bradley 2016 és 2017 után 2019-ben is a magasba emelhette a keleti bajnoknak járó serleget azok után, hogy korai Gressel vezető találata, majd pedig Josef Martinez rontott tizenegyese után a Toronto FC feltámadt. Benezet révén viszonylag gyorsan érkezett az egyenlítés, a csereként beálló DeLeon pedig fantasztikus húzásnak bizonyult, hiszen egy elképesztően nagy bombagóllal lőtte csapatát a nagydöntőbe, melyet november 10-én rendeznek majd a Seattle Soudners és a Toronto FC részvételével. A mérkőzés sajátossága, vagy ha úgy tetszik érdekessége, hogy az Atlanta United többet birtokolta a labdát, és ötször annyi lövési kísérlete volt. viszont a vendégek mind a négy kísérlete kaput talált, és kettőből pedig gól is lett.
Atlanta United – Toronto FC 1:2 (1:1)
G: Gressel (4.), ill. Benezet (14.), DeLeon (78.)
A Toronto FC legutóbb 2017-ben, a Seattle Sounders pedig egy évvel korábban, 2016-ban hódította el eddig először és egyben utoljára is a bajnoki nagydöntő serlegét.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt