Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: véghajrában fordított a Liverpool az Aston Villa otthonában – videóval

Klopp csapata a hajárban diadalmaskodott nagyot az Aston Villa otthonában, még Emery Arsenalja a vezetése ellenére sem tudta otthon tartani a három egységet. 

Aston Villa – Liverpool 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Trezeguet (21.) ill. Robertson (87.), Mane (94.)

Az első félidőben Trezeguet góljával gyorsan előnybe került “meglepetésre” az Aston Villa. Klopp csapata a nagy fölénye ellenére a mai napon nem igazán voltak jóban a célzással. A Egészen a mérkőzés végéig úgy tűnt, hogy megszakad a Liverpool veretlensége a szezonban, azonban “jó szokásukhoz” híven nem adták fel. Először a 87. percben Robertson jóvoltából meglett az egyenlítés, ám itt még nem nyugodott meg Klopp csapata, ugyanis a 94. percben Mané révén már a vezetés is meglett, mely természetesen a győzelmet is jelentette, mellyel a “Vörösök” továbbra is vezetik a tabellát.

A mérkőzés összefoglalója: 

Hamarosan…. 

Arsenal – Wolverhampton 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Aubameyang (21.) ill. Jimenez (76.)

Hiába szerezte meg klasszisa, Aubameyang jóvoltából a vezetést a hazai Arsenal ennek ellenére most sem tudta megtartani Emery csapata előnyét. Jimenez ugyanis a 76. percben egyenlíteni tudott. Hazai pálya ellenére nem az “Ágyúsok” irányították a mérkőzést, mi több, ha valamivel pontosabb a vendég csapat akkor könnyen Wolves győzelem születhetett volna.

A mérkőzés összefoglalója: 

Hamarosan…. 

Képek forrása: www.premierleague.com