Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: holland trénert szemelt ki a Bayern – sajtóhír

A német élvonalbeli bajnokságban szereplő Bayern München vezetőségénél Erik ten Hag neve merült fel, mint lehetséges Niko Kovac-utód a vezetőedzői posztra – értesült róla a Sky Germany. 

Mint ismert, a bajorok vasárnap este hivatalosan is bejelentették, hogy Kovac 16 hónap után távozik a rekordbajnok klub kispadjáról. A német lapinformációkból a ten Hag iránti érdeklődés mellett az is kiderült, hogy a 49 esztendős szakembert minden bizonnyal csak nyáron lehetne elcsábítani, szezon közben rendkívül kevés esély van a váltására.

Ten Hag az előző idényben az elődöntőig menetelt az Ajax csapatával a Bajnokok Ligájában, hazai porondon pedig a bajnokságot és a kupát is bezsebelte.

A Bayern 10 forduló elteltével a 4. helyen áll a Bundesliga tabelláján, méghozzá négypontos hátrányban a listavezető Borussia Mönchengladbach gárdájához képest. A müncheniek hét közben az Olympiakoszt látják vendégül BL-csoportmeccsen, szombat este pedig a Dortmund ellen lépnek pályára, szintén hazai pályán, bajnokin – ezeken az összecsapásokon Hansi Flick megbízott tréner fogja irányítani az alakulatot.