Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: most egy pontot tudott szerezni orosz ellenfele ellen a Fradi – videóval

A Ferencváros most a Groupama Arénában lépett pályára a CSZKA Moszkva ellen a párharc visszavágóján az El-csoportkörben. A Fradi méltó ellenfele volt az orosz klubnak, és kiegyenlített volt a játék képe, ám gólt sem a magyar, sem a moszkvai csapat nem tudott szerezni. A Ferencváros maradt a harmadik helyen a csoportban, de már csak egy pont választja el a Ludogorectől, akik nagyon csúnyán kikaptak az Espanyoltól.

Forrás: uefa.com

Többet birtokolta a Ferencváros a labdát az első félidőben, de a nagyobb helyzetek a CSZKA Moszkva nevéhez fűződtek. A 9. percben Dibusznak kellett vetődnie Csalov fejesénél, amely egyenesen a bal alsó sarok irányába tartott. A Fradi támadásait legtöbbször Magnusson akadályozta meg egy jó szereléssel, így a magyar csapat az első félidőben nem igazán állt közel a gólhoz. Az oroszok annál inkább, és a 40. percben akár a vezetést is megszerezhették volna, ekkor Dibusznak Vlasic 22 méterről érkező bombáját kellett bravúrral védenie. Az első nagy Fradi-helyzet a szünet előtt, a 45. percben érkezett, amikor Nguen bal oldali beadása után Boli próbált fejelni, de az utolsó pillanatban Magnusson menteni tudott.

A második félidőben jobban támadt a Ferencváros, és a 62. percben akár a vezetést is megszerezhették volna, amikor Blazic elé került a labda, aki mintegy hét méterről a kimozduló kapusba pazarolta a ziccerét. A 66. percben azonban az oroszok is kihagytak egy nagy helyzetet, ekkor Vlasic gurította középre a labdát, amit a magára hagyott Sigurdsson jobbal a léc fölé lőtt. A Fradi a 79. percben állt a legközelebb a gólhoz, hiszen Civic 17 méterről megküldött kapura lövése a bal kapufán csattant Akinfejev közbeavatkozásával. A végére felélénkült a magyar csapat miután beállt a moszkvai mérkőzésen gólt szerző Varga Roland, de most a magyar csatár sem tudott segíteni, pedig a 92. percben kiállították a csak néhány perce beállt Nababkint is. A döntetlen maradt a lefújásra is, így most csak egy pontot tudott szerezni a Fradi a CSZKA Moszkvától.

Ferencváros – CSZKA Moszkva: 0-0 (0-0)
Helyszín: Groupama Aréna (Budapest) Vezette: Alekszandar Sztavrev (észak-macedón)
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Ihnatenko (17.), Skvarka (20.), Haratin (25.), Botka (74.) ill. Bijol (17.), Vlasic (28.), Nababkin (85)
Kiállítás: – ill. Nababkin (92.)

Ferencváros: Dibusz, Lovrencsics, Botka, Blazic, Civic, Ihnatenko, Haratin, Skvarka (Varga, 84.), Zubkov, Nguen (Frimpong, 90.), Boli (Isael, 81.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov

CSZKA Moszkva: Akinfejev, Karpov, Gyivejev, Magnusson (Nababkin, 81.), Fernandes, Vlasic, Ahmetov (Bistrovic, 58.), Obljakov, Bijol (Kuchaev, 63.), Csalov, Sigurdsson. Vezetőedző: Viktar Hancsarenka

A H-csoport jelenlegi állása: