Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Betis legendája kritizálta Vinícius Juniort, majd bocsánatot kért tőle

A Real Madrid a hétvégén mindössze csak egy 0-0-ás döntetlent tudott összehozni a Betis ellen a Santiago Bernabeu stadionban, és még a mérkőzés közben a sevillaiak legendája, Joaquín beszólt Vinícius Juniornak, ami miatt most nyilvánosan is bocsánatot kért.  

Forras: bcnnoticias.com

A Betis elleni mérkőzésen Joaquin épp a bemelegítését végezte a partvonal mellett, amikor Vinícius Junior előtt épp hatalmas lehetőség adódott a vezetés megszerzésére, de a brazil elhibázta a helyzetet. A kamerák azonban éppen elkapták, ahogy a sevillaiak legendája ezután azt mondta:

“Ez a srác nagyon rossz!”

Joaquín azonban úgy gondolta, hogy nyilvánosan kell bocsánatot kérnie a fiatal játékostól, amit meg is tett a spanyol Canal Sur rádiócsatornának.

“Csak egy megjegyzés volt, ami kicsúszott a számon, pedig nem lett volna szabad. Nem arról van szó, hogy rossz játékos lenne, mert akkor nem játszana a Real Madridban. Nagyon rosszul éreztem magam az eset után, ezért is gondoltam úgy, hogy nyilvánosan kell bocsánatot kérnem tőle, mert még csak 19 éves, én pedig nem ilyen ember vagyok. Vinícius egy igazi jelenség, aki előtt nagy jövő áll. Nem volt szándékomban megbántani senkit.”