Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzője dicsérte Szoboszlait

Úgy fest, hogy az elmúlt hetekben a kezdőben kevesebb lehetőséget kapó Szoboszlai Dominiknek sikerült meggyőznie edzőjét a Napoli elleni BL-mérkőzésen nyújtott teljesítményével, ugyanis a tréner elmondása szerint a magyar tehetség az osztrák bajnokság következő mérkőzésén újra a kezdőcsapatban kaphat helyet…

A 46. születésnapját a pénteki napon ünneplő Jesse March arról beszélt, hogy megérti, ha egy-egy játékosa – például Szoboszlai Dominik – nem veszi jó néven, ha kevesebb lehetőséghez jut a sorozatos terhelés közepette:

“Mély keretünk van, sok jó játékossal. Szoboszlai nagyon jó játékos, majdnem mindig jól is játszott, szóval gyakran szeretne játszani, csakúgy, mint a többiek. Azonban fontos, hogy legyen egyfajta egyensúly a  csapatban. A Napoli ellen szuper volt. Önbizalommal játszott, jó döntéseket hozott a pályán.”

Az osztrák Bundesligát a LASK Linz előtt három ponttal vezető Red Bull Salzburg vasárnap a Wolfsberg csapatához látogat.