Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bemutatkozott a Puskás Aréna, Gera elbúcsúzott, Uruguay nyert – fotók

A magyar válogatott 2–1-es vereséget szenvedett a csaknem 68 ezres befogadóképességű Puskás Ferenc Stadion nyitómérkőzésén Uruguay ellen.

Az összecsapást megelőzően mind a himnusz, mind pedig a Nélküled című dal érzelmes pillanatokat okozott a magyar közönségnek – ahogyan a 97-szeres válogatott Gera Zoltán búcsúztatása is. A találkozót egyértelműen a vendégek kezdték jobban, ennek a 15. percben meg is lett az eredménye: Matías Vina labdáját a sztárcsatár, Edinson Cavani juttatta Dibusz Dénes kapujába. Néhány minutummal később már kétgólos előnyben voltak a dél-amerikaiak, akik Brian Rodríguez találatával növelték a különbséget. Marco Rossi fiai nem csüggedtek, nagyon hamar jött a szépítő gól: a félidő felénél Szalai Ádám lőtte ki az alsó sarkot Varga Roland remek átadását követően.

A továbbiakban nem esett több találat, a magyarok játékáról viszont elmondható, hogy biztatóan feljavult – igaz ehhez az is kellett, hogy a fordulás után az uruguayiak vissza vegyenek a tempójukból. A második játékrészben hosszú idő után ismét címeres mezben lépett pályára Feczesin Róbert, de Nagy Zsolt és Szalai Attila is bemutatkozott.

A mérkőzést nagyszerű hangulat jellemezte, stadionavatóhoz méltó. A magyar válogatottra jövő kedden sokkal fontosabb megmérettetés vár: Wales látja vendégül a mieinket Cardiffban, ahol eldől, hogy nemzeti csapatunk részt vesz a 2020-as Európa-bajnokságon.

Magyarország – Uruguay 1–2 (1-2).
Gólszerzők: Szalai, ill. Cavani, Rodríguez.