Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-selejtezők: rasszizmus miatt szakadt félbe a meccs Romániában

Svédország Románia legyőzésével kijutott a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra.

A svédek 20 éves csatárát, Alexander Isakot 2-0-s vezetésnél a 78. percben cserélték be a Bukarestben megrendezett mérkőzésen, majd rasszista bekiabálások, huhogások kezdtek elhangzani a lelátóról. A játékvezető megállította a találkozót, bemondták a hangosbemondón, hogy haladéktalanul fejezzék be a rasszista bekiabálásokat a drukkerek. Az összecsapás folytatódott, ám akárhányszor labdához ért Isak, kifütyülték.

„A játékvezető megkérdezte tőlem, hogy hallottam-e valamit. Pár perccel később azt mondta, hogy ő hallott valamit, és megkérdezte, szeretném-e, ha megállítaná a játékot. Azt feleltem, nincs szükség arra, hogy ezt tegye. Elképesztően szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de mit csinálhatnánk?” – nyilatkozta a Real Sociedad csatára a mérkőzést követően az esetről.

A mérkőzés 2-0-s svéd győzelemmel végződött, amivel a vendégek kijutottak a 2020-as Európa-bajnokságra.