Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: íme a kalapbeosztás és a meglévő csoportok!

Elérkeztünk a selejtezősorozat végéhez, már csak a Nemzetek Ligája Playoff (pótselejtező) van hátra, és fény derülhet a jövőévi Európa-bajnokság csoportbeosztására…

A június 12-én kezdődő kontinensviadalnak ezúttal nem egy nemzet ad otthont, hanem tizenkét ország egy-egy városa. Michel Platini akkori UEFA-elnök előterjesztésére 2012-ben a szervezet úgy döntött, hogy a kontinens futballja így ünnepli a sorozat 60. születésnapját. Az első mérkőzést a római Olimpiai Stadionban, a döntőt a londoni Wembleyben rendezik meg.

Annyi bizonyos, hogy a 2014-es világbajnok német válogatott a Puskás Arénában fog játszani, és a második kalapból is egy kifejezetten nívós ellenfél kerülhet majd ebbe a kvartettbe, hiszen köztük találhatók a franciák, a hollandok vagy éppen a vb-döntős horvátok, míg az Eb-címvédő Portugália például csak a harmadik kalapba nyert besorolást.

EB 2020, CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Róma és Baki): Olaszország
B-csoport (Szentpétervár és Koppenhága): Belgium, Oroszország, Dánia
C-csoport (Amszterdam és Bukarest): Ukrajna, Hollandia
D-csoport (London és Glasgow): Anglia
E-csoport (Bilbao és Dublin): Spanyolország + az NL-playoff B-ágának győztese
F-csoport (München és Budapest): Németország

EB 2020, KIEMELÉS
1. kalap: Belgium, Olaszország, Anglia, Németország, Spanyolország, Ukrajna
2. kalap: Franciaország, Lengyelország, Svájc, Horvátország, Hollandia, Oroszország
3. kalap: Portugália, Törökország, Dánia, Ausztria, Svédország, Csehország
4. kalap: Wales, Finnország + 4 csapat a Nemzetek Ligája-playoffból

A Nemzetek Ligája Playoff lehetséges forgatókönyveit ITT elemeztük!