Bundesliga: emberhátrányban is nyerni tudott a Dortmund Berlinben – videóval

Rock Péter
Rock Péter
újságíró, 2019 november 30. 17:35

A német élvonalbeli bajnokság 13. fordulójának szombati játéknapján a Hertha BSC hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Borussia Dortmund ellen. 

Nem indult jól a berliniek időszaka Jürgen Klinsmann irányítása alatt, hiszen már az első negyedóra végén hátrányba kerültek: a sárga-feketék részéről Jadon Sancho volt eredményes, méghozzá Julian Brandt kiugratását követően. Csupán két perc telt el, a vendégek máris megduplázták előnyüket a nyári igazolás, Thorgan Hazard találatával. A fővárosi gárda nem adta fel, ennek meg is lett az eredménye, hiszen Vladimir Darida góljával még a félidő előtt összejött a szépítés, sőt berlini szempontból további bizakodásra adott okot, hogy Mats Hummels a 45. percben begyűjtötte a második sárga lapját is. A Hertha érdemben nem tudta kihasználni, hogy egy teljes félidőn keresztül emberelőnyben futballozhatott, a második játékrészben nem esett gól.

Hertha BSC – Borussia Dortmund 1–2 (1-2).
Gólszerzők: Darida, ill. Sancho, Hazard.
Kiállítva: Hummels.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Péntek
Schalke 2–1 Union

Szombat
Hoffenheim 1–1 Düsseldorf
Köln 1–1 Augsburg
Paderborn 2–3 Leipzig
18:30 Bayern – Leverkusen

Vasárnap
15:30 Gladbach – Freiburg
18:00 Wolfsburg – Werder

Hétfő
20:30 Mainz – Frankfurt

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: