Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított a Mönchengladbach egyik húzóembere – hivatalos

A német együttesnek megy a szekere idén, és ennek következtében minden meghatározó emberével hosszabbítani szeretne.


A Mönchengladbach kedd délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította Christoph Kramer másfél év múlva lejáró kontraktusát. Az új szerződésének értelmében 2023-ig a Bundesliga jelenlegi listavezetőjének a tagja marad. A 28 esztendős középpályás 2016 óta szerepel a klub színeiben, azóta 171 mérkőzésen kapott szerepet, amelyeken 10-10 találatot és gólpasszt jegyzett.

A ‘Gladbach remek szezont fut, vezeti a tabellát 13 fordulót követően, a kezdeti nehézségek után az Európa-liga csoportját is vezeti a német gárda, ennek eredményeképpen pedig megújítja azon húzóembereinek a kontraktusát, akiknek “hamarosan” lejára. A kapus, Yann Sommer szerződése is a napokban lett meghosszabbítva, szintén 2023-ig, de a hírek szerint a Bundesliga éllovasa az összes olyan játékosával leül tárgyalni, akinek a szerződése lejárófélben van.