Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: A Brighton elhozta a három pontot az Emiratesből – videóval

Lehet itt Emery, lehet itt Ljungberg az Arsenal ugyan olyan rossz és erőtlen játékkal jelentkezett csütörtök este a hétközi fordulóban is. Fel villanásai voltak az “Ágyúsoknak” de ez semmire nem elég. A Brighton (is) köszönte és elhozta mind a három pontot az Emiratesből. 

Arsenal – Brighton 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Lacazette (50.) ill. Webster (36.), Maupay (80.)

Próbálkozott volna hazai közönség előtt dominálni az Arsenal azonban ennek inkább erőlkedés lett a vége. A Brighton élesebbnek és veszélyesebbnek tűnt. Ennek pedig a 36. percben meg is lett az eredménye egy szöglet utáni kavarodást Webster használt ki. A folytatásban próbált volna csinálni is valamit a hazai csapat, ám jól jelzi, hogy első valamirevaló helyzetüket a 41. percben tudták felmutatni. A második játékrészben az Arsenal már úgy jött ki, ahogy a mérkőzés elején is vártuk volna. Ellenmondást nem tűrtek, ennek meg is lett az eredménye, Lacazette szöglet után tudott egyenlíteni. a folytatásban a nyomás fokozódott, ám helyzeteit a hazai csapat nem tudta kihasználni. Nem úgy mint a hajrában a vendégek, ugyanis ismét a Brightonnál volt az előny. Maupay fejese célt talált a 80. percben. Ezt pedig már meg is tudták tartani, maradt tehát a meglepetés(?) a Brighton örülhetett a három pontnak. Az “Ágyúsok” lassan az EL szereplést jelentő helyek egyikét is elengedhetik, ugyanis 7 mérkőzés óta nyeretlenek a bajnokságban. Ráadásul a játék képe semmi jót nem vetít előre a szezon hátralévő részére.

A mérkőzés összefoglalója:

Hamarosan….

Képek forrása: www.premierleague.com