Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Ez egy igazi, régimódi Barca-gála volt Messi mesterhármassal – videóval!

A La Liga 16. fordulójában hazai környezetben készült kötelező győzelemre az FC Barcelona, amely így egyfajta házibuli keretein belül ünnepelte meg Lionel Messi 6. Aranylabdáját.

Kép: AS.com

Ernesto Valverde Barcelonája meglehetősen kétarcú. Sokszor láthattuk már, ahogy spórolva, szürkén, konzervatívan mennek ki az 1-0-ért – erre pedig olykor rá is fáznak (teljes joggal). Vannak viszont olyan napok is, amikor valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag előtör a játékkedv a kerettagokból, mindenki jó lábbal kel és a futball minden szépségét bemutatva kitömik ellenfelüket – pont egy ilyen alkalmat láthattunk most is a Mallorca ellen.

Az Aranylabdát megmutató Messi mellett gyakorlatilag a legerősebb keret állhatott fel. A vendégek viszont sokkal szerényebb erőkből meríthettek: a 10 vereséggel álló újonc gárda nagy erőkkel menekül a kiesés elöl, egyik legnagyobb reményük a Real Madridtól kölcsönkapott 18 éves Kubo volt. Utóbbi minden mozdulatát hangos füttyszó kísérte Katalóniában, csak a miheztartás végett.

Már az első percekben is érezni lehetett az energiát a gránátvörös-kékekben, akik rögtön támadni kezdtek és helyzetekkel indítottak. A Mallorca épp az ellencsapáson dolgozott, amikor megtörtént a baj: ter Stegen gyorsan kiugratta Griezmannt egy kontra keretei közt, a fennragadó Mallorca védői pedig komoly hibákat elkövetve hagyták futni a franciát. Antoine egyedül vezethette a labdát a vendég kapusra és végül egy leheletfinom mozdulattal pöckölte át rajta a labdát, így már a 7. percben feljegyezhettünk egy találatot. A folytatás is hasonló szellemben zajlott: a Barcelona támadott, a gólok pedig nem is maradtak el. A 17. percben Messi nem került helyzetbe, de távolról leadott gyönyörű lövése így is védhetetlen feladatot jelentett Reina számára. Az argentin zseni így méltóképp ünnepelhette rekordot jelentő hétközi elismerését – és hol volt még a vége.

Kép: AS.com

A 35. percben azért ismét megláthatta a világ, hogy a Barca védelme még közel sem tökéletes: Lengelet egy akción belül két komolyabb hibát is elkövetett, a türelmesen végigvitt támadást így végül Budimir válthatta gólra. A 2-1-es állás azonban véletlenül sem jelentette azt, hogy itt a Mallorcának is lehet köze a mérkőzés alakulásához. A félidő végén ugyanis jött a henger. Előbb egy gyors ellenakció végén Messi pontos lövése akadt be, majd az addig meglehetősen gyengén játszó Luis Suarez villant. Az uruguayi ráadásul Frenkie de Jong fantasztikus előkészítését követően, sarokkal oldotta meg az amúgy nem olyan egyszerű feladványt. Suarez élete egyik legszebb gólját szerezte, az egész szezon egyik fénypontja volt ez a pillanat.

A második félidőben a nagy előnyre való tekintettel egyértelműen visszavett a hazai gárda. Illetve nem is ez a jó szó – sokkal inkább ellazultak. Továbbra is ők irányítottak, megvoltak a helyzeteik is, de a befejezéseknél már sokszor kihagyott a koncentráció, születtek rossz a döntések, vagy épp a labda csúszott le kissé a lövőlábról. Ezt “jutalmazta” meg Budimir, aki a 64. percben – szintén teljesen váratlanul – ismét lecsapott. A horvát csatár azelőtt a német másodosztályban, valamint Olaszországban szerepelt (kevés sikerrel). A mostani teljesítménye viszont várhatóan karrierje fénypontját jelentheti. De hát nem is ő lenne, ha nem válaszolt volna erre a hajrában Messi. A 83. percben ugyanis egy gyors roham lezárásaképp Suarez lekészítését követően talált be. Ezzel meglett a mesterhármas és a happy end. Így kell ünnepelni egy Aranylabdát!

Zsinórban a negyedik bajnoki sikere volt ez a Barcának, amivel tapadnak a Real Madridra – akiknek szintén 34 pontjuk van, de rosszabb a gólkülönbségük. A két gigász így kéz a kézben vezeti a spanyol pontvadászatot. A fordulópontot a december 18-i El Clásico hozhatja majd el, ahol egymás ellen mérkőzhet majd a szezon felére szép lassan formába lendülő két sztárcsapat. A Mallorca előnye mindössze 1 pont a már kieső helyen álló Celta Vigo előtt a 17. helyen.

Barcelona – Mallorca 5-2
G.: Griezmann (7.), Messi (17., 41., 83.), Budimir (35.), Luis Suarez (43.)

Barcelona: ter Stegen – Junior Firpo, Lenglet, Pique, Sergi Roberto – de Jong (Arturo Vidal), Busquets, Rakitic (Alena) – Griezmann (Carles Perez), Luis Suarez, Messi. Edző: Valverde.

Mallorca: Reina – Gamez Lopez, Raillo, Valjent, Sastre – Febas, Baba (Sene), Sevilla (Cucho) – Kubo, Budimir (Prats), Daniel Rodriguez. Edző: Moreno.

A forduló korábbi eredményei:

Villarreal – Atletico Madrid 0-0
Real Madrid – Espanyol 2-0
Granada – Alaves 3-0
Levante – Valencia 2-4