Legendák Viadala

Idén is a védelem a Barca gyenge pontja

Baranyai Balázs
Baranyai Balázs
újságíró, 2019 december 8. 19:03

Nem nagy meglepetés, de Európa legjobban védekező csapata idén sem a Barcelona. Ettől persze még végezhetnék jól a dolgukat hátul.

Kép: El Periodico

Már Guardiola idejében sem volt hibátlan a barcelonai védőjáték, ez pedig azóta talán hatványozottan igaz. Egy ilyen támadó szellemű játék a természetéből adódóan kockázatos és magával hordozza a hátsó alakzat instabilitását. Ernesto Valverde viszont az elmúlt 10 év legkonzervatívabb barcelonai trénere, így adja magát a kérdés: mire fel kapnak ennyi gólt? A BL-ben kétszer, a bajnokságban pedig négyszer tudták csak lehozni kapott gól nélkül az aktuális meccseiket. Név szerint a Dortmund, a Slavia Praha, a Getafe, a Sevilla, az Eibar, illetve egy hete az Atletico Madrid ellen. Az összes többi összecsapásukon volt legalább egy kapott góljuk – a bajnokságban összesen 18-nál tartanak. Tehát holtversenyben a 7. legkevesebb kapott gól csak az övék, még az Osasunának, vagy a Getafénak is kevesebb van – az Athletic Bilbaónak pedig konkrétan fele annyi.

A Mallorca ellen is sikerült kapniuk kettőt a semmiből és ebben a védelmi bakiknak is megvan a maga szerepe. Egyénekre lebontva a dolgot bőven illetheti kritika akár Lenglet játékát, akár pedig a régi fényét egyre inkább elveszíteni látszó Piquet-t. Sérülések persze nehezítették a helyzetüket: Semedo és Jordi Alba is kihagyott pár meccset, de hamarosan ismét csatasorba állhatnak majd. Az ő szerepükön kívül azonban megjegyzendő: az idei Barcelonának (is) talán a védelem a leggyengébb pontja. Sürgős előrelépés kell ezen a területen, ha szeretnének komoly trófeákat begyűjteni a tavasz folyamán.