Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Guardiola úgy gondolja, a Manchester City még kevés a nagyok ellen

A Manchester City menedzsere szerint rengeteg dolga van még a csapatának, hogy a legjobbak ellen is legyen esélyük.

(forrás: skysports.com)

Pep Guardiola nem fukarkodott kritikával a saját csapata felé, miután a hétvége folyamán kikaptak hazai pályán a Manchester United ellen a városi derbin. A Manchester City együttesével rekordokat halmozó szakember szerint nem biztos, hogy képesek felvenni a versenyt a legnagyobb klubokkal Európában.

 

“Európában olyan csapatok ellen kell helytállnunk, mint a Liverpool, Manchester United, Barcelona, Real Madrid és a Juventus. Igazság szerint nem biztos, hogy képesek vagyunk helytállni ellenük.

“A csúf igazság az, hogy 14 pontra vagyunk lemaradva a bajnokságban is, és rengeteg hibát vétünk.”

“December van, még rengeteg időnk lesz fejlődni, de egyáltalán nem gondolunk a Bajnokok Ligája megnyerésére, vagy a ligabeli hátrányunk behozására. Mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk, hogy ott sikert arassunk.”