Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dortmund: idén már nem léphet pályára a kulcsember

A belga középpályás egy nem szokványos sérülés miatt kénytelen kihagyni a szezon hátralévő részét.


A Borussia Dortmund játékosa, Axel Witsel otthonában esett el, ami olyannyira balszerencsésre sikeredett, hogy az arca komolyabban megsérült. A 30 éves középpályást, majd a kórházba szállítását követően meg kellett műteni, és az orvosok szerint idén már nem léphet pályára, így mind a négy hátralévő találkozót ki kell hagynia.

A BVB a ma esti Slavia Praha elleni sorsdöntő mérkőzésén kénytelen nélkülözni a belga válogatott játékost, valamint a Mainz, a RB Leipzig és a Hoffenheim elleni összecsapásokon a bajnokságban.

“Witselre sajnálatos módon már nem számíthatunk ebben az évben. Vasárnap reggel tudtam meg a dolgot. Nem is beszélhettünk vele, mert kórházban volt. A pozitívum, hogy már otthon van, ami pedig megtörtént, azon már nem tudunk változtanti. Sajnálatos dolog ez számára és számunkra is, mert az egyik legfontosabb játékosunk” – nyilatkozta Lucien Favre a Slavia Praha elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón.