BL: simán nyert a City, továbbjutott az Atalanta – Videóval

Sz.Patrik
Sz.Patrik
újságíró, 2019 december 11. 20:54

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulóját rendezték hét közben és a szerdai játéknapra is maradtak bőven izgalmak, így a C csoportra is, ahol a biztos továbbjutó Manchester City mellett a kvartett másik három tagja közül mindenki harcban állt még a legjobb 16-ba kerülésért.

Bajnokok Ligája – csoportkör – 6. forduló – C csoport

A Manchester City már biztos továbbjutóként érkezett a horvát együtteshez, azonban a három pontért utaztak el Guardioláék, hiszen nincs pazar formába a manchesteri együttes, így önbizalom növelő győzelmet szerettek volna aratni. A zágrábiak viszont csak a győzelemmel lehetnek elégedettek és ehhez megfelelően is kezdtek, Dani Olmo gyönyörá kapásgóljával szerezték meg a vezetést a 10. percben. A hazaiak ezek után is folytatták jó játékukat, de a City is éledezett és egyenlíteni is tud a 34. minutumban, amikor Gabriel Jesus ugrott a legmagasabbra és fejelte a kapuba Mahrez beadását. A második játékrész elején megbecsülte a labdát a Manchester City, ennek eredményeképpen egy szépen felépített támadás végén Gabriel Jesus egyénileg szépen betör a kapu elé, majd egy szép lövőcselt követően higgadtan értékesíti ziccerét az 50. percben. Négy minutummal később a brazil támadó megszerzi harmadik gólját is, Mendy keményen lőtte be középre a labdát, amelyre Jesus érkezett tökéletesen. A 84. percben Foden is szerez egy gólt, egy jobb oldali akció végén talált be a fiatal angol középpályás. A Dinamo Zagre ezzel búcsúzik a Bajnokok Ligájától és az Európa-ligától is.

Dinamo Zagreb – Manchester City 1-4 (1-1)
Játékvezető: C. Del Cerro (spanyol), Helyszín: Stadion Maksimir (Zágráb)
Gólszerzők: D. Olmo (10′) ill. G. Jesus (34′ 50′ 54′), Foden (84′)

A csoport másik mérkőzésén a fenti eredmény tudatában ki-ki mérkőzést játszottak a csapatok, ehhez képest az iram nem az összecsapás tétjéhez illő volt. A találkozót a vendégek irányították, de komolyabb lehetőségig ők sem jutottak el, a hazaiak pedig szinte csak védekeztek, de ez érthető, hiszen a döntetlen is nekik kedvezett. A 66. percig kellett várni a gólig, az Atalanta szerezte meg a vezetést Castagne révén teljesen megérdemelten. A belga játékos egy remek támadás végén talált be, igaz ehhez hatalmas szerencse is kellett, hogy Pyatov kapusról pontosan elé pattanjon a labda. Sőt, a 77. percben emberhátrányba is kerülnek a hazaiak, Dodót állították ki. A 80. minutumban pedig el is döntik a találkozót az olaszok, egy élesen belőtt labdát pofozott a kapuba Pasalic. A hosszabbításban még Gosens is betalált ezzel kiütve a Sahtart. Az Atalanta először szerepelt a BL-ben és egyből a legjobb 16 közé jut. A Donyeck az Európa-ligában folytathatja tavasszal.

Sahtar Donyeck – Atalanta 0-3 (0-0)
Játékvezető: F. Zwayer (német), Helyszín: Metalist Stadion (Harkov)
Gólszerzők:ill. T. Castagne (66′), Pasalic (80′), Gosens (90+4′)
Kiállítva: Dodo (77′)

A csoport végeredménye