Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan az Arsenal új menedzsere?

Ahogy arról vasárnap mi is beszámoltunk a Manchester City bántóan lesimázta hazai pályáján az Arsenalt. Ezt követően az “Ágyúsok” ideiglenes edzője Freddie Ljunberg “odaszólt” a vezetésnek, hogy minél hamarabb döntésre kellene jutni menedzseri kérdésben és ez úgy fest hamarosan sikerül is.

Ugyanis vasárnap este szinte közvetlenül a mérkőzés után az “Ágyúsok” tárgyaló csapata,  – Huss Fahmy és Vinai Venkatesham  – Mikel Arteta házánál voltak egyeztetésen.

David Ornstein az Arsenal “insidere” is beszámolt arról, hogy a csapat korábbi középpályása van a pole pozícióban, ám egyelőre azt nem lehet tudni, hogy milyen stádiumban vannak a tárgyalások a felek között.

Értesülések szerint Pep Guardiola már beszélt a váltásról Artetával, ugyanis ahogy az köztudott a spanyol jelenleg a Manchester City másodedzője.

Ám nem Arteta az egyetlen jelölt a posztra, hanem olyan nevek is”listán” vannak, mint Maurico Pochettino, Patrick Vieira, vagy Roberto Martínez.