Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Németországban köthet ki az argentin tehetség – sajtóhír

Német lapinformációk szerint eldőlt, hogy mely csapatnál folytatja pályafutását januártól napjaink egyik legfelkapottabb argentin tehetsége…

A Kicker információi szerint januártól a Bayer Leverkusen csapatában folytatja pályafutását a Libertadores-kupa-döntős River Plate tehetséges középpályása, Exequiel Palacios.

A 21 esztendős irányító az első csapatban való 2015-ös debütálása óta fiatal kora ellenére állandó játéklehetőséget kapó Marcelo Gallardo vezetőedzőtől, az argentin bajnokság (Superliga) idei kiírásában mind a 15 bajnoki mérkőzésen szóhoz jutott. Palacios ügynöke néhány hónappal ezelőtt megerősítette, hogy tárgyalásokat kezdeményezett a Real Madrid vezetőségével, de az általános sajtóhírek szerint a “királyi gárda” mellett a PSG is puhatolózott a tehetséges játékos megszerzését illetően.

A német bajnokságban (Bundesliga) jelenleg hetedik helyen álló “Gyógyszergyáriak” nem először igazolnának a Rivertől, hiszen két és fél évvel ezelőtt ugyancsak tőlük szerződtették az aktuális idényben jelenleg négy találatnál járó befejező csatárt, Lucas Alariót.

A német lap úgy tudja, hogy Palacios 22 millió euró ellenében válthat klubot, és 2025-ig fog aláírni új csapatához.