Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: így reagált a címvédő menedzsere a sorsolásra

Mint ismeretes, a hétfői napon kisorsolták a Bajnokok Ligája tavaszi, nyolcaddöntőinek párosításait…

A címvédő Liverpool ellenfele a nyolc közé jutásért az ugyancsak jó erőkből álló Atlético Madrid lesz, kettejük párharca pedig kétségkívül ki az egyik slágermeccs lesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntői közt. A Pool német menedzsere, Jürgen Klopp mintha előre érzett volna valamit:

“Érdekes párosítás. A sorsolás előtt éreztem, hogy Madridból kapjuk az ellenfelünket – igaz, azt nem tudtam, hogy a Real vagy az Atlético lesz az –, és végül igazam lett. Bár nagyszerű emlékeink vannak a Wanda Metropolitanóból, teljesen más lesz most ott játszani, mint a döntőben, hiszen ezúttal az egész stadion ellenünk lesz, ez az ő otthonuk. Nem lesz könnyű, de ha jobban megnézzük, akár a nyolcaddöntőben lehetne öt-hat potenciális finálé szintű párosítás.”

Szokásához híven, Klopp nem hagyta ki, hogy humorosan ne tegyen említést az ellenfél mesteréről is:

“Kemény meccs lesz, de azt gondolom, hogy Mr. Simeone sem futja körbe a nappalit örömében, hogy a Liverpoolra kell felkészítenie csapatát.”