Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzősors: Maradona szerint Pochettinonak ‘a világ legjobb klubját’ kellene irányítania!

Diego Armando Maradona az argentin Olé című sportnapilapkan adott legutóbbi interjújában arról is beszélt, hogy hol tudná elképzelni honfitársát, a szerinte kiváló edzőként funkcionáló Mauricio Pochettinót. 

(Kép: goal.com)

Az ide vonatkozó részénél az “isteni Diego” előbb felvezette, hogy ugyan ő nem vállalná el a Boca Juniors irányítását, de a Tottenhmatől nemrégiben menesztett 47 esztendős szakember tökéletes választás lenne a kispadra.

“Én nem fogok a Bocához menni, hiszen már többször mondtam, nem értek egyet azokkal, akik menedzselik a klubot. Jorge Amor Ameal elnök úr egyébként is olyanokkal veszi körbe magát, akiket kedvel.” – Így Maradona, majd rátért Pochettinóra.

“A Bocát nem könnyű irányítani, hiszen eggyé kell válnod a klubbal. Erre kevesen képesek. Maradona persze a legjobban ebben (nevetve), de ha már én nem megyek vissza, akkor szívesen látnám Mauricio Pochettinot. Fel kellene őt hívniuk, és meggyőzniük arról, hogy a világ legnagyobb csapatát vezesse! Tökéletes választás lenne!” – Jegyezte meg az “isteni Diego”, aki talán nem meglpeő, hogy még akkor is a Boca ügyeivel foglalkozik, amikor jelenlegi csapata a Gimnasia kiesésre áll az argentin pontvadászatban. Maradona gyorsan el is mondta, hogy reméli a vezetőség gyorsan lép a Bocánál, hiszen ő ennél többet most nem tud segíteni, hiszen megvan a saját feladata a Gimnasia La Plata esetében.